HU EN

Orthograph

Meglévő ingatlanok felmérése egyszerűen, gyorsan és pontosan – átépítésekhez, belsőépítészeti munkákhoz

orthographAz OrthoGraph egy BIM alapú épületfelmérő és dokumentációs rendszer, amely mobil eszközökön fut. Segítségével könnyedén készíthetők pontos alaprajzok már meglévő épületekről, melyek felhasználhatók asztali CAD alkalmazásokban átépítésekhez, belsőépítészeti tervrajzok készítéséhez, de akár hosszú távon épületüzemeltetéshez is. A helyszínen elkészített felmérés során a szoftver azonnal 3D épületmodellt készít, így minden felmérés azonnali visszajelzéssel formálja az alaprajzot, valamint a szoftver jelzi is az egyes helyiségek felmérési állapotát és szintjét. Az OrthoGraph alkalmazásával elkerülhetők az elfelejtett, vagy hibásan megadott felmérések, valamint a teljes CAD-es digitalizálási utómunka is.

A Leica BLK360 alkalmazás – mely ugyancsak az OrthoGraph fejlesztése – kiegészíti a fenti funkcionalitást azzal, hogy akár HDR panorámaképeken, hőkamerás panorámaképen és egy legfeljebb 18 millió pontból álló pontfelhőn később is méréseket lehessen végezni. Segítségével akár évekkel később is lemérhetők olyan távolságok, felületek, amelyeket a felmérés pillanatában még nem tartottunk fontosnak.

A világon egyedülálló módon a Leica BLK360 alkalmazás képes alaprajzok azonnali készítésére is a lézeres pontfelhő használatával. A felhasználó akár már a helyszínen is egy iPad Pro készülék használatával egyszerűen kijelöl szabad falszakaszokat, szobasarkokat – ha elérhetők –, ajtó és ablak éleket, padlót, plafont, ami által már akár a helyszínen is előállítható egy pontos BIM modell, egy DXF vagy IFC export a felmért helyiségekről. A felmérések eredménye nemcsak gyorsan, de nagyon pontosan áll elő.


OrthoGraph – költségcsökkentés és kontroll a hosszútávú ingatlanüzemeltetésben


orthographA felmért OrthoGraph modellek nemcsak a tervezési, de az ingatlanüzemeltetési munkát is segítik, ott jelentős költségcsökkentést tudnak eredményezni. Az épületek életciklusa során a legnagyobb költség a hosszú távú épületüzemeltetés során jelentkezik. Az OrthoGraph rendszerével nemcsak a kezdeti épületfelmérés, a valódi megvalósulás szerinti pontos állapot rögzítése lehetséges, hanem annak naprakészen tartása is átépítések, bérlő vagy funkcióváltások esetén.
Az OrthoGraph 3D-s épületmodelljei nemcsak a helyszínen érhetők el a mobileszközökön, hanem egyszerű webes böngészőkben is. Ez azt jelenti, hogy minden épület üzemeltetéshez kapcsolódó rendszer – pl. létesítménygazdálkodási rendszer, épület automatizálási rendszer, egyszerű hibakezelő rendszer – könnyedén felvértezhető 2D vagy 3D grafikus funkcionalitással az OrthoGraph segítségével. Ennek hála, a grafikus alaprajzok, 3D modellek a napi munkafolyamatok részévé válnak, akár pl. a hibabejelentés is az épületek felhasználói által egyszerűen, grafikusan megtörténhet.

Fontos megjegyezni, hogy mivel az OrthoGraph a valós megépült épület tulajdonságait tartalmazza, ezért minden bérleti és üzemeltetési információ pontosan rendelkezésre áll, ami jelentős költségmegtakarítást eredményezhet. Ha csak 2% eltérés van a megépült épület és a rendelkezésre álló dokumentáció között, akkor a szokásos bérleti díjakat alapul véve a tipikus 30-50 éves épület használati időszak alatt az épület teljes beruházási költsége megspórolható az OrthoGraph rendszer használatával.




Az Europa Design székházának bejárható modellje




 
Bővebb információért kérjük látogasson el az OrthoGraph weboldalára.
Fel az oldal tetejére 


LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA!

Minden munkanap, 9-17 óra között díjmentes tanácsadással várjuk hívását!
T: +36 1 274-0001.

Írjon nekünk ›
https://www.irodakereso.info/ http://irodahazakejszakaja.hu/ http://spaceplan.hu/ http://designoffice.hu/ http://lakberendezok.hu/ https://www.welliroda.hu/
Adatkezelési tájékoztató | Imresszum, kapcsolat